Barion Pixel
Kurzustervező

Tudjuk, hogy szülőként nem könnyű eligazodni a felvételi előkészítők dzsungelében. Rengeteg kérdésetek lehet, ebből a felkészülési időszak elején a két legfontosabb, hogy:

  • Mikor kezdjünk el készülni a felvételire?
  • Ehhez a felkészülés melyik módját válasszam?

Ebben szeretnénk most nektek segíteni vizuálisan jól áttekinthető, érthető formában. 

Két podcastet is készítettünk a témában, az egyiben azt járjuk körül, hogy mikor éremes elkezdeni a felvételire való felkészülést, a másodikban a továbbiakban olvasható kurzustervezőt egészítjük ki, magyarázzuk el.

Rólunk

Az eTalOnline alapítói Boronyák Enikő pszichológus, gyógypedagógus, tanulásmódszertani szakember, és Dr. Kovács Tibor informatikus, a Budapesti Műszaki Egyetem docense. Tibor feladata megalkotni a kurzusok szakmai-tartalmi elemeit, míg Enikő az ismeretek átadásának tanulásmódszertani, didaktikai kidolgozását végzi. A magyar felvételi előkészítő tananyagának kidolgozója és oktatója Szentesi Kata tanár kolléganőnk, akinek több éves tapasztalata van a diákok felvételire való felkészítésében.

Velük találkozhattok oktatóként az eTalonSchool tantermi kurzusain is. Az eTalonSchoolban  – közel tíz év óta – folyó jelenléti oktatás tapasztalatai alapján alkotta meg ez a csapat az eTalOnline tananyagát is. Mindezt olyan struktúrában, hogy akár kombinálható is a szeptemberben induló jelenléti kurzusokkal. 

Az eTalonShool táboraira, szeptemberi kurzusaira február végétől lesz lehetőséged jelentkezni. Az eTalOnline 2026-os kurzusai szintén február végén kerülnek fel a honlapra.

Tavasszal vagy nyár elején szeretnénk elkezdeni készülni

A képekre kattintva a kurzusok részletes leírását is megnézheted.

eTalOnline + eTalonSchool

Célja: a tantárgyi tudás hiányosságainak pótlása vagy a tudás elmélyítése. A felvételi feladatok típusainak megismerése, rutinszerzés, egyéb felkészítők kiegészítése.

Az augusztus végi ötnapos napközis tábor célja a problémás fogalmak tisztázása, elmélyítése, a felvételi feladatok típusainak megismerése, rutinszerzés. Mindezt élményszerű, játékos formában valósítjuk meg a táborban.

Az osztálytermi előkészítőn az eTalOnline Készülök csomagjában nem szereplő feladatokat dolgozzuk fel – így a két kurzus  kiegészíti egymást.

Magántanár + eTalonSchool

A magántanár által elvégezendő fejlesztés:

A tantárgyi tudás hiányosságainak pótlása vagy a tudás elmélyítése. A felvételi feladatok típusainak megismerése, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése.

Fontos, hogy a felvételi előkészítésben is jártas magántanárt keressetek!

Az augusztus végi ötnapos napközis tábor célja a problémás fogalmak tisztázása, elmélyítése, a felvételi feladatok típusainak megismerése, rutinszerzés. Mindezt élményszerű, játékos formában valósítjuk meg a táborban.

A Prémium csomag a magántanárral való előkészítés után teljes körű tananyagot és felkészítést biztosít.

Biztosra megyek az eTalOnline-al

Az augusztus végi ötnapos napközis tábor célja a problémás fogalmak tisztázása, elmélyítése, a felvételi feladatok típusainak megismerése, rutinszerzés. Mindezt élményszerű, játékos formában valósítjuk meg a táborban.

Az eTalOnline Biztosra megyek csomagjával tökéletesen felkészülhet gyermeked a felvételire. Nincs szükség magántanárra, vagy egyéb kiegészítő foglalkozásokra. A bőséges, didaktikailag jól felépített anyag használatával csak a szorgalmán múlik a felkészülés sikeressége.

Szeptemberben kezdjük a felkészülést

eTalonSchool Prémium csomag online tananyaggal

A Prémium csomag teljes körű tananyagot és felkészítést biztosít.

Biztosra megyek az eTalOnline-al

Az eTalOnline Biztosra megyek csomagjával tökéletesen felkészülhet gyermeked a felvételire. Nincs szükség magántanárra, vagy egyéb kiegészítő foglalkozásokra. A bőséges, didaktikailag jól felépített anyag használatával csak a szorgalmán múlik a felkészülés sikeressége.

Március végén megújul a honlapunk!

De addig se maradj tanulnivaló nélkül!

Ezért a felvételi előkészítőink tananyagait ingyenessé tesszük az új honlap indításáig.